„Kálnay Adél „Istentől való írónk”. Különös tehetségét jellemezni is nehéz, hiszen írásaiban ott lüktet a való élet, ugyanakkor fölfedezhetjük a legkorszerűbb poétikai jegyeket is, mindeközben a jó prózaíróra jellemzően mindig egy különös, sajátos világban találjuk magunkat. Műveinek valóban saját világa, mással össze nem téveszthető aurája van.”
„Kálnay Adél a lélektani realizmus ábrázolójaként szuverén módon szembemegy a mindenkori divattal: írási érzékeny művészettel rajzolt látleletek azokról a sebekről, amelyeket a világ vagy az oly gyakran kegyetlen dramaturgiával dolgozó emberi sors üt a lelkeken.”
Ózdon született 1952. február 5-én. Egy csendes, kis völgyben nőtt fel, amely a legfőbb tanítója volt. „Amit akkor és ott megtanított nekem, arról ma már látom, mindenre érvényes.” Az anyai ág a Felvidékről származik, akik tisztes polgári életet éltek, nagyapja bányamester volt. Az apai ág nemesi eredetű, édesapja három egyetemet végzett, tanult ember volt. Szülei házassága tönkrement. Édesanyja, és nagyanyja jelentette számára a családot, akik rendkívül jól elmesélték a megélt történeteket, a körülöttük élő emberek mindennapjait. „Talán ezt a színességet tőlük örököltem, a mesélt történetek hangulata, a kapott élmények, az emberek arca, mozdulatai belém égtek.” Ózdon érettségizett, majd 1974-ben Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. 1975 óta él és tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában, Dunaújvárosban, négy felnőtt gyermeke van. Egész életében író szeretett volna lenni, de írással kb. 30 éves kora óta foglalkozik. Huszonnyolc éves korában egyedül maradt három gyermekével, amely mélypontot naplóírással próbálta túlélni. Későbbi novellái alapját ezek a naplójegyzetek képezték. Sok-sok sikertelen – nyolc év – próbálkozás után az első sikere, a Fiatal Művészek Klubja pályázatán helyezést ért el. Áttörést a munkásságában a Holmi – a folyóiratban jelentek meg először elbeszélései - és a „Függönyön innen és túl” c. elbeszélése jelentett. „Szerencsés vagyok, mert Domokos Mátyás kiemelkedő tudású magyar irodalom kritikus, történész és szerkesztő látott el tanácsaival, építő kritikáival. Egy írónak szüksége van a kérdésfeltevésre azért, hogy kívülről tudja megvizsgálni a munkáját. Meg kell tanulni távolságtartással nézni az alkotást, időt kell hagyni a „látásra”, amellyel észrevesszük a „szálkát” amit javítanunk kell.” 1988 óta jelennek meg írásai országos folyóiratokban. 38 éves korában (1990-ben) megjelent első, Zsuzsi című meseregénye tizenötezer példányban. Sajnos a terjesztése nem volt sikeresnek mondható. A következő években sorra jelentek meg elbeszélés gyűjteményei, meseregényei és 2008-ban Tükör címmel első verseskötete. Hazatalálni című elbeszélése, egy gyűjteményes kötetben, eljutott az 1999-ben megrendezett Frankfurti Könyvvásárra. A Tiszatáj Kiadó gondozásában a 2010-es karácsonyi könyvvásárra megjelenik a Hamvadó idő című felnőtteknek szóló regénye, amely az 1950-1956 közötti időszakot mutatja be két kisgyermek szemén keresztül. Művei többször szolgált alapul más műfajokban: A régi kertben tétován c. verséből készült filmetűdöt a 2007-es Salvatore Quasimodo Költőversenyen, a Szíveddel láss! c. novellájából, a 2008-ban készült musicalt Dunaújvárosban mutatták be. Az igazi ajándék c. meseregényéből készült tévéfilmet 2009-ben a Duna Tv-ben vetítették. Az írás mellett az irodalom és kultúra területén is aktívan tevékenykedik. Vida Galambos Margittól és Pásztor Bertalantól férjével, Gyöngyössy Csabával vették át az Utószó irodalmi kört. Emellett évente négy alkalommal megjelenik Tér című folyóiratuk, amely egy műhelymunka, a Dunaújvárosban és annak környékén élő fiatal alkotók munkáit mutatja be az irodalom és a képzőművészet körében. Pályafutása során több mint harminc díjat, kitüntetést kapott. Legtöbbet irodalmi pályázatokon, írói munkásságának elismeréseként. A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen évek óta sikeresen szerepel verseivel, többször kapott már díjat és különdíjat is. Pedagógusként a Teleki Blanka díj, és a Karácsony János díj boldog tulajdonosa. Munkásságát Dunaújváros a Pro Cultura Intercisae díjjal ismerte el.
Kálnay Adél az írói alkotásról: „Domokos Mátyás szavait idézve: a jó novellista nem a valóságot írja le, hanem rajta mint egy finom szűrőpapíron jön át a valóság. Egy új valóságot teremt, amelyhez jó szűrőpapírrá kell válni. Ez a titok.” ... „Ez egyben félelmetes, de izgalmas is. Amikor leülök írni, nem tudom, hogy megtörténik-e a csoda, hogy jönni fognak-e a mondatok. Ebből is látszik, hogy az írói tevékenység magányos, mégis örömteli a terhek ellenére is.”... „Az író ír, mert mást nem tehet, a belső kényszer űzi, hajtja, egyszer lázasan vágyik rá, máskor kétségbe esik. Átok és áldás egyaránt, de a hitünket soha sem szabad elveszítenünk.”
A Helyszínlelés c. antológiában így vall önmagáról: „Huszonöt éve élek és tanítok Dunaújvárosban. Néha úgy érzem, mindenkit ismerek, s szeretem ezt az érzést. Ózd a múltam, ez a város a jelenem, s egy apró falu, Hegymagas, talán egyszer sokára, ha sorsom úgy hozza, a jövőm. Sokszor merengek az emlékeimen, ábrándozom a jövőről, ám élnem a jelenben kell. Mindaz amit átéltem, s átélek, a jó és a rossz, szükséges, engem alakít. Hiszem, hogy a művész fedezete, mint mindenki másnak is, az élete, mint legfőbb alkotása, ami magának szól. A művek azonban, melyeket létrehoz, nem az övéi. Úgy érzem, az író nem egyéb, mint közvetítő, aki mások által nem hallott mondatokat tesz hallhatóvá, s mások által nem látott képeket fest szavaival a papírra. Legfőbb feladata, hogy alkalmassá tegye magát erre a szerepre. Pontosan tisztán adja át, amit kap. Erre törekszem, remélem, egyre több sikerrel.”
Könyvek, önálló kötetek
- Zsuzsi. (meseregény) Szekszárd. 1990, Babits Kiadó. 69 p.
- Fénykép anyám kezében. (elbeszélések) Dunaújváros. 1992, Pantaleon Kulturális Egyesület. 104 p.
- Tündérek éneke. (verses képeskönyv, Tényi Kata illusztrációival) Budapest. 1993, Budapesti Könyvkereskedelmi Kft. 8 p.
- Szindbád ismét elindul. (elbeszélések) Székesfehérvár. 1994, Árgus Kiadó, Széphalom Könyvműhely. 134 p.
- Tél. (kisregény) Budapest. 1994, Z - füzetek/58. 44 p.
- Kövek ideje. (elbeszélések) Székesfehérvár. 1996, Árgus Kiadó, Széphalom Könyvműhely. 228 p.
- Szivárványország. (meseregény, ill.: Tényi Kata) Miskolc. 1997, Felsőmagyarország Kiadó. 80 p.
- Szivárványország. (ezoterikus történet, ill.: Tényi Kata ) Veszprém. 1998, Emil Coué Egyesület. 92 p.
- Örökség. (elbeszélések) Budapest. 1999, Kortárs Kiadó. 178 p.
- Titkok egy régi kertben. (meseregény) Dunaújváros. 2000, Dunatáj Kiadó. 117. p.; Pécs, 2006. Alexandra Kiadó. 120. p.
- Törött tükör. (válogatott és új novellák) Budapest. 2002, Kortárs Kiadó. 276. p.
- Dani és Veronika. (mesefüzet, ill.: Igor Lazin) Budapest. 2002, Kismama folyóirat melléklete. 23. p.
- Szivárványország. (meseregény, ill.: Nagy Péter) Pécs. 2004, Alexandra Kiadó. 109 p.
- Háborús történet. (regény) Pécs. 2005, Alexandra Kiadó. 164. p.
- Tündérhajszál.(Mesék kicsiknek,nagyoknak) Pécs, 2007. Alexandra Kiadó.110. p.
- Az igazi ajándék. (meseregény) Pécs, 2008. Alexandra Kiadó. 72.p.
- Tükör (versek, Egresi Zsuzsa rajzaival) Dunaújváros, 2008. Tao-2001 Bt. 96. p.
- Hamvadó idő (regény)Tiszatáj kiadó 2011.
Díjak, kitüntetések:
1986.
1. Fiatal Művészek Klubja. Irodalmi Pályázat. 3. díj
- Fénykép anyám kezében
1993.
2. Mecénás Kör díja. Dunaújváros
1994.
3. Nemzeti Kultúrális Alap. Írói ösztöndíj
1995.
4. Madách Imre Irodalmi Pályázat. Dicsérő Oklevél
- Szemben a sötéttel
5. "Sör és derű" Irodalmi Pályázat. 1. díj
- Időn kívül, ringatózva
6. Élet és Irodalom. WESTEL Novellapályázat. Emléklap
/legjobb 13 novella/
- Áldozat
7. Salvatore Quasimodo Költői Verseny. Elismerő Oklevél
/legjobb 12 vers/
- Fohász
8. Ezredforduló Alapítvány. Az ifjúság felfedezése pályázat.
- Ne mondd azt, hogy pipi!
- Szemben a sötéttel
9. Fekete István Irodalmi Társaság. Irodalmi Pályázat. 1. díj
- Őrzői minden időnek
1996.
10. Madách Imre Irodalmi Pályázat. Dicsérő Oklevél
- Hazatalálni
1997.
11. MTI Press tárcapályázat. Különdíj
- Láthatatlan szál
12. HOLMI novellapályázat. Jutalom
- Kép a falon
1998.
13. Önképünk az ezredfordulón. Magyar Napló pályázata. Középdíj
- Ők is itt élnek
1999.
14. Greve-díj Az írói munkásságért
15. Napstop. Hu. A Napút folyóirat novellapályázata. I. díj
- A bolond Jusztin
16. Salvatore Quasimodo Költői Verseny. Elismerő Oklevél (legjobb 12 vers)
- Kérdés
2000.
17. Pro Cultura Intercisae díj - Az írói munkásságért
18. Nemzeti Kulturális Alapprogram írói ösztöndíj
19. A "Közösen a jövő munkahelyeiért" Alapítvány nívódíja
- Lent
20. A Magyar Művészeti Akadémia 2000. évi milenniumi alkotóművészeti pályázata Arany Oklevél
- Háborús történet
2001.
21. Év könyve-díj 2000.
- Titkok egy régi kertben
22. Wapoézis. Az Élet és Irodalom és a WESTEL pályázata. III. díj
- Évszakokról, másként.(vers)
2002.
23. MTI Press tárcapályázat – Különdíj
- A bölcsőtől a bölcsességig
24. Magyar Rádió hangjátékpályázata – Különdíj
- Szedra
2003.
25. József Attila-díj. Az írói munkásságért
2006.
26. Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíj
27. Salvatore Quasimodo Költöverseny Különdíj
-Régi kertben tétován
28. Dunaújváros Oktatásügyéért díj
2008.
29. Teleki Blanka-díj
- Az esélyt teremtő pedagógusnak
30. Salvatore Quasimodo Költőverseny Elismerő Oklevél
- Tükör
2009.
31. Salvatore Quasimodo Költőverseny Különdíj
- Valami emberi
2010.
32. Karácsony Sándor-díj
2012
Pedagógus Életpályáért Emlékérem
forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kálnay_Adél
http://www.jakd.hu/index.php?p=kalnay
http://jazsoli5.freeblog.hu/archives/2008/08/24/Kalnay_Adel_Koszonto/
http://www.polc.hu/szerzo/kalnay_adel/
Kálnay Adél versei
KÉRDÉS
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Fohász
Ó fényes Hold!
Te látod éjszakáimat,
Ágyam szélén sápadtan ülök,
udvarod közepén ül így
az égi királylány.
Csak hallgatom,
milyen neszeket küld felém
bársonyos hangján az éj,
ez a jóságos gazda,
tied, s enyém.
Ablakomból látom,
fényedben fürdenek a fák,
hosszúra nőtt árnyékuk
ráborul a rétre,
s a folyóig ér.
Reszket lent a víz,
és reszket tétova lelkem,
mennék, de maradnék is
ebben a romló világban,
én, nyugtalan vándor.
Eressz el Hold,
vagy emelj magadhoz végleg,
legyek inkább szellő vagy
pára, a táj felett suhanó árny.
Kérlelő
Őrizd meg a hóolvadást,
a pincét a kert végében,
rozsdásodó hullámlemezzel a tetején,
a jégcsap pattanó törését,
poros, semmilyen ízét a szádban,
a hólé csörgedezését az elvékonyodó jég alatt,
a tavasszal előbukkanó föld szagát,
a bokáig érő agyagos sarat,
a hegyre nyílként felfutó vadnyulat,
a virágcsokor fákat,
a hajadba hulló szirmokat,
a fű selymes érintését talpad alatt,
a tavaszi levegő furcsa mámorát,
az arcodon könnycseppként lefutó záport,
a messzi kék eget,
kedves madaraid cikázását a magasban,
a folyó egykedvű loccsanását,
összezárt két kezed közt a szöcske moccanását,
a viharfelhők iramlását,
lábaid futó zaját,
a kiégett tarló szurkálásait,
az esti harangkondulást,
mely messze terül szét a tájon,
a hazafelé tartó, jóllakott tehenek bőgését,
a kútba csobbanó vödör merülését,
a befőzésszagú udvarokat,
a napon duzzadó párnák illatát,
a tágra nyílt szemedben tükröződő összes hunyorgó csillagot,
ami a nyárvégi égboltról rád tekint,
az érett körték puffanását,
a fák rozsdás búcsúját,
az égő avar mardosó füstjét,
a messzi hegyek sürgető hívogatását,
a nyúlós, lappangó ködöt,
a hideg borzongató esőket,
a kályhában felizzó hasábokat,
a temetők gyertya- és krizantémszagát,
a csikorgó havat a csizmád alatt,
a téli estéken völgybe húzódó füst ízét,
madarak lábnyomait a frissen hullott hóban,
hideg, holdas éjszakán ágak fagyos reccsenését,
s kutyád panaszát a teliholdnak,
a fagy csipkelődő babrálását arcodon,
a szakadó hó némaságát,
a bágyadt, délutáni napot,
amikor sapkád merészen leveszed,
a fenyő illatát,
a karácsonyi utcát,
minden fénylő ablakával,
a kalács meleg lehelletét,
a lovasszán csengő suhanását,
a hegyről legördülő sikongatást,
mely hamarabb ér el hozzád, mint a szánkó,
a támadó naptól megroggyanó hó zúdulását a tetőről,
talpad azonnal vizesedő nyomát,
őrizd meg a hóolvadást!
Őszi reggelek
Ó jaj, az őszi reggelek!
Az ember szíve megremeg,
mert hív a táj,
mert húz a táj,
maradni többé nem lehet.
Ó jaj, az őszi reggelek!
melyet ha festők festenek,
csak látszat az,
csak látomás,
nem moccan rá a képzelet.
Ó jaj, az őszi reggelek!
vörösen izzó napkelet,
messzi az ég,
távoli kék,
madarak viszik lelkedet.
Ó jaj, az őszi reggelek!
A súlyos, lomha fellegek,
ha rád szitál
az égi víz,
arcodra könnyet permetez.
Ó jaj, az őszi reggelek!
Kerengve hulló levelek,
a rozsdaszín,
a törtarany,
avarból készül szőnyeged.
Ó jaj, az őszi reggelek!
Bőrödbe csíp a morc hideg.
A dér hava
s a zúzmara
üvegágakról rád pereg.
Ó jaj, az őszi reggelek!
Köd lebeg a táj felett,
a krizantém
és gyertyaláng
illata végül eltemet.
Az idő már készül, hogy elrepítsen
Engem már nem sokáig látnak,
átadom magam a fáknak,
elég volt élni, épp elég,
életem nem volt semmiség,
munka csak és fájdalom,
panaszkodtam is, rossz nagyon...
De emlékszem, voltak más idők,
a képzeletnek szárnya nőtt,
s repített engem felfelé,
az elérhetetlen ég felé.
És emlékszem, voltak emberek,
jóságosak és kedvesek,
szavuk, akár az égi szó,
fenséges volt és biztató.
Emlékszem szépre, jóra még,
könnyezni tudtak egy emberért...
De jaj, elmúlt, mint a pillanat,
s nem ülnek már a fák alatt
a kedves nők és férfiak.
Nem ülnek már a padokon
a tétova, gyönge nagypapák,
nem bóklásznak céltalan,
épp, csak úgy, a parkon át.
Az árnyas, büszke fák alatt,
most szél kergeti az ott maradt
papírzacskót meg poharat...
Az idő már mindent elsodort,
mindent, mi jó volt, megrabolt,
s most rám les éppen, gondolom,
elém áll majd egy alkonyon,
elém áll, és rám kiált,
azt kiáltja, hogy nincs tovább!
Ölébe kap és száll velem,
végigrepít az életen,
ennyi volt, mondja, ennyi csak,
s nem nézi síró arcomat.
Ott állok majd a végtelen,
iszonyatos, nagy semmiben,
s hiába tudom, hogy létezem,
többé nem láthat senki sem.
Hamvadó idő
Látta nagyanyámat valaki,
amikor kezét a kilincsre tette,
és benyitott a homályos szobába?
Nagyapám már ott feküdt az ágyon,
az utolsó mosoly szája szögletében,
kezét összekulcsolva szépen,
ahogy feküdni szoktak az álmodók,
akiknek szép képeket vetít a
hosszú éjszaka.
Akkor nagyanyám odament az ágyhoz,
és végighúzta kezét a hideg homlokon....
Ki látta azt a kezet,
ráncaiban a nehéz éveket?
És már ment is, nem időzött,
mert dolog volt nagyapám körül,
tenni kellett a gyertyákat, virágot,
ott volt még a tükör is takaratlan.
Meg sem állt a barna fényű kép előtt,
amelyen mirtusszal fején illeszti arcát
ahhoz a szép férfiarchoz.
– mert olyan szép ember volt a nagyapád,
hogy amikor a boltba belépett...
Ki látta nagyanyámat, amikor piros
arccal cukrot mért a boltban?
Mézszőke copfjai lesöpörték az
elszóródott szemeket a pultról,
és nem mert az ajtóra nézni,
ha az a szép ember lépett be rajta.
Egyszer a kezük összeért,
és sima volt még az a kéz,
mint a bársony.
Csak arrébb rebbent, nem menekült,
hanem ott maradt ötven évig,
rebbenésnyire tőle.
Ki látta bennük nagyanyámat,
ahogy hordozza csendben terheit,
aztán végül már inkább csak álldogál,
ablaknál, kerítésnél, temetőben,
vagy a buszra várva álldogál
a permetező esőben, könnyű szélben,
és megadóan tűri szótlanul,
ahogy lassan szürke port szór hajába a hamvadó idő...
Egy régi képről
Ki ő?
Ha mindig válaszolni tudnánk...
Homályos, fakó, mint a régi kép –
A régi kép a régi keretben –
A régi kép a régi keretben a régi szobában –
A régi kép a régi keretben a régi szobában a régi városban –
Minden halott!
Minden halott a régi városban a régi szobában –
S ott a kép a keretben a falon.
Emlék csupán.
“Még nem is éltem” emlék.
Még nem is éltem, mikor a régi kép a régi keretben...
Ki hát ő?
A régi képen?
Nagyanyám nagyanyja a régi kép –
Nagyanyám nagyanyjának a nagyanyja –
Vagy éppen,
Éppen én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése